Heroes of Might & Magic IV: The Gathering Storm :

Szerző: Blade | 2003.04.28.

A 90-es évek közepe óta megjelenő Heroes of Might and Magic sorozat negyedik része nagyjából egy éve jelent meg. A várva-várt megjelenést jó néhány probléma árnyékolta be, például nem volt a játéknak (az ígéretekkel ellentétben) többjátékos üzemmódja, (becsületükre legyen mondva, később ingyen letölthetővé tették a rajongók számára egy patch-ben) akadozott a zene, a játék felzabálta a memóriát néhány órai játék alatt, stb. Az idők folyamán a hibák legnagyobb része kijavításra került, így a játék mára már komolyabb hibák nélkül a játékosok rendelkezésére áll. A sorozatnál az is régi hagyomány, hogy minden újabb reinkarnációhoz kiegészítők készülenek. Ez történt a HOMM 4-gyel is tavaly ősszel, amikor megjelent a HOMM4: The Gathering Strom.A kiegészítő értékét nagyban növeli, hogy – a negyedik rész alapverziójához hasonlóan – megvásárolható teljes egészében magyar nyelven is. Ez mind a szövegek, mind a feliratok, mind a hangok tekintetében magyarított szoftvert jelent. Kiegészítőről lévén szó, nem sok változást hoz az eredeti játék szerkezetéhez, filozófiájához képest. Sajnos csak néhány új egység, hős jelenik meg a hat teljes kampány és jónéhány új térkép társaságában. A kampányok szerencsére elég hosszúra sikeredtek. Az első ötöt tetszés szerinti sorrendben lehet végigjátszani, míg a hatodik csak akkor kezdhető el, amint az első öt mindegyikét befejeztük. A kiegészítőhöz adott térképek is növelik a teljes csomag értékét. Mind a kampányban felhasznált térképek, mind a különálló térképek az eredeti játék minőségi szintjén készültek el.

A mellékelt térképszerkesztőben a kiegészítő néhány új egységét is felhasználhatjuk, de vigyázzunk, mert a kiegészítővel készített térképeket nem tudjuk betölteni a normál HOMM4 alatt!

Ahogy azt már említettem, a kiegészítőről nem sokat változtatott a játékmenet, zene, hangok, grafika, stb. tekintetében az eredeti játékhoz képest, így az érdeklődőknek ajánlom az eredeti értékelést, bár logikusan a hibák miatt megfogalmazott kritikai részektől el lehet tekinteni. A kiegészítő nem hozott alapvető változást, illetve számos új egységet a játékba, így elsősorban azok részére ajánlható, akik a HOMM4-et nagyon megszerették, és újabb egyszemélyes kihívásokra vágynak.